Vinyasa flow jógatábor

Vinyasa flow jógatábor

A júliusi jógatáborban egy önismereti jógautazásra invitálunk. Témánk: Elég bátor vagy ahhoz, hogy szabad légy?

Négy napos feltöltődés 2020. július 16-19-ig Wollaston Erika és Kriston Adrienn jógaoktatókkal. Ha a nyárra már nem maradt szabadságod, most kivételesen három napra is eljöhetsz, péntek 16 órától kezdve a tábort. 

Helyszínünk ismét az ország legszebb elvonulási központja, a somogyvámosi Rádhé Resort lesz. Ebben a csodás környezetben, a béke és nyugalom szigetén várunk minden kezdő és haladó gyakorlót. A részvételhez nem kell több éves jógás tapasztalat. Hölgyek és urak jelentkezését is várjuk. 

Az idei táborunk témája: Elég bátor vagy ahhoz, hogy szabad légy?



A program összeállításánál a fő szempontunk, hogy  a több hónapos ránk kényszerített bezártság után kikapcsolódj, kiszakadj a megszokott környezetedből, majd feltöltődve térj haza. Komplex jógafoglalkozásokra számíthatsz, ahol lehetőséged lesz elmerülni a jógában, relaxációs- és meditációs technikákban és esti önismereti gyakorlatokban.


Miért ezt a témát választottuk? 


Mert úgy érezzük, hogy a mostani élethelyzetben, a több hónapja tartó, ránk kényszerített bezártságban, korlátozások közepette különösen nagy szükség van a SZABADságra. Azonban ez csupán a szabadság egy rétege. Egy másik nagy réteg - és itt sokkal nagyobb láncokat cipelhetünk - a saját magunkra rákényszerített bezártság, a gondolati minták, szokások, berögzülések, sok-sok éves súlyos terhek, amik alól még jobb lenne már végre kitörni! 


Gondoltál már arra, hogy milyen lenne, ha levetnéd magadról azokat a gondolatokat, hogy ilyennek vagy olyannak “kell” lenned. Hogy így vagy úgy “kellene” élned? Hogy ez vagy az a normális?

Mi történne ha lehámoznád az álmaidról, vágyaidról azokat a visszajelzéseket, intéseket, figyelmeztetéseket, hogy ez neked úgysem sikerülhet, te nem vagy erre alkalmas?

Mi lenne, ha érvényes lenne, azt érezni, amit érzel, bármi is az (hogy van helye és ideje a bánatnak, haragnak, dühnek, örömnek, vagy felszabadultságnak), függetlenül, attól, hogy mit is mondanak a többiek.

Mi lenne, ha legalább magad előtt levehetnéd az önkorlátozó, önszabotáló gondolataidat és kidobnád a társadalmi/ szociális maszkodat!

Vajon milyen lenne a Te igaz világod félelmek, önsorsrontó minták, önkorlátozó szabályozások nélkül?

 - SZABAD! Elég bátor vagy ahhoz, hogy kipróbáld?

Négy nap SZABADságra hívunk Téged! Saját magadból. Arra, hogy megSZABADulj mindattól, ami lehúz, ami súlyos, ami nehéz! Arra hívunk, hogy tedd le a terheket és SZABADítsd fel önmagad!

Ehhez, ahogy már a korábbi táborokban is megtapasztalhattad, a jóga minden eszközét és minden érzékszervet segítségül hívunk, hogy egy biztonságos és megtartó közegben, a legrejtettebb szegletedig /legeldugottabb sejtedig is eljusson a felSZABADulás érzése.

Mire számíthatsz ebben a jógatáborban?

  • Semmi sem kötelező, minden a Te SZABAD választásod
  • Napi két, vezetett, tematikus jóga gyakorlás délelőtt és délután
  • Reggeli vezetett meditáció
  • Esti önismereti-, alkotó- és coaching gyakorlatok 
  • Esti beszélgetések 
  • Nyitott szívű emberek, felSZABADult hangulat 
  • Opcionális: látogatás Krisna-völgybe a Búcsúba


 

Helyszín:

Rádhé Resort & Syám Meditációs és Rendezvényközpont, Somogyvámos , a Krisna-völgy szomszédságában, a nyugalom és béke szigetén. A jógaóráknak a Resort földszinti, nagy, világos és légkondicionált jógaterme ad otthont. Napközben a Resort medencéjében hűsölhetsz, a nyugágyakon olvashatsz, lazíthatsz. 

Elhelyezés:

Stúdió apartmanokban vagy dupla fürdőszobás családi apartmanokban. Minden apartman új építésű, provence-i stílusban berendezett, felszerelt mini konyhával, pihenő terasszal rendelkezik. Az apartmanokban két ágy van egy szobában, a nappaliban további kényelmes ágy. Több apartman összenyitható, így két szoba használhatja a nappalit és a konyhát.

Ellátás:

Változatos, ízletes és bőséges vegetáriánus reggeli, ebéd és vacsora indiai, magyar és olasz ízekben. Az alapanyagok nagy része a település bio-és öko gazdálkodásból kerül ki. Nem lesz szükséged plusz ételre otthonról, az adagok bőségesek, senki nem fog éhesen maradni. A reggeli svédasztalos rendszerben, az ebéd három, a vacsora két fogásos. Az itt szervezett más jógatáborokhoz képest már első napra is kértünk ebédet, így tényleg nem kell hoznod otthonról semmit, teljes ellátást kapsz. A négy napra felár ellenében lehetőség van laktóz-és gluténmentes étkezést kérni, ezt közvetlenül a szállásnak kell majd fizetni, de a jelentkezéskor jelezd, hogy meg tudjuk ezt rendelni számodra. 

Utazás:

Telekocsis rendszerben, aminek szervezésében segítünk, így nem akadály ha nincs autód.

Tervezett program:

A gyakorlásokat a tábor témája szerint állítjuk össze. A jógaórákat 1.5-2-2.5 órásra tervezzük, hogy legyen elég időnk az ászanákra, relaxációra, önismereti gyakorlatokra és meditációra is. Az órák a témánk szerint fognak egymásra épülni, a testünkkel és az elmével is dolgozunk. Több újdonsággal is találkozhatsz a tábor alatt, amikre egy megszokott jógaórán nincs időnk. Esténként különféle izgalmas és hasznos önismereti gyakorlatokkal fogunk szintén a témánkhoz kapcsolódóan foglalkozni, majd átbeszéljük a napot. Reggel 30 perces, a témához kapcsolódó, kezdők által is követhető meditációs gyakorlással kezdjük a napot. 

A tábort vezetik: 



Wollaston Erika hatha- és vinyasa flow jógaoktató, meditáció oktató, jógaterápia, life coach (Yoga Alliance 500hrs)

Kriston Adrienn YA RYT-500 ( vinyasa flow, hatha és meditáció oktató)


Időpont:


2020. július 16-19. - csütörtöktől vasárnapig


Részvételi díj:  



egy összegű befizetéssel 66.000 Ft

két részletben 2x34.500 Ft


Ha péntektől tudsz csatlakozni:

3 napos jógatábor péntek 16 órától (érkezhetsz 14 órától is) vasárnap délutánig: 52.500 Ft. 


Jelentkezés:


- személyesen Erikánál vagy Adriennél

- e-mailben: erika@erikajoga.hu, adrienn@kriston.hu,

A helyek korlátozott számban állnak rendelkezésre, és a befizetések sorrendjében töltjük fel őket, ezért érdemes minél hamarabb lefoglalni a helyed.


A részvételi díjat befizetheted:


-személyesen Adriennél vagy Erikánál készpénzben

-átutalással - a számla kiállításához írd meg a lakcímedet és az e-mail címedet a jelentkezéskor Erikának


Részletfizetési lehetőség 2 részletben:

1. részlet: 34.500 Ft jelentkezéskor

2. részlet: 34.500 Ft 2020. június 14-ig


Nekünk is előre ki kell fizetnünk a szállást, ezért kérünk, hogy vedd figyelembe a lemondási feltételeket amikor lefoglalod a helyedet. 

Lemondás esetén a részvételi díjból levonásra kerül:


- május 18-ig beérkezett lemondás esetén: 14.800 Ft

- május 19. és június 15. között beérkezett lemondás esetén: a részvételi díj 50%-a

- június 16. után a részvételi díjat nem tudjuk visszautalni


További tudnivalók:

  • A táborban 14 éves kortól lehet részt venni.
  • Férfiak jelentkezését is várjuk.  
  • Háziállatot nem tud a szállás elhelyezni. 


A tavalyi nyári táborunk beszámolóját itt találod. 

Idén is rengeteget készülünk Adriennel, hogy tartalmas négy napon vehess részt. Ugye jól esne a nyugalomban, a szabadtéri medence partján napfürdőzni, finomakat enni és hasznos önismeretre szert tenni? Téged is sok-sok szeretettel várunk. 

Ha most nyáron nem tudsz csatlakozni, akkor tarts velem a novemberi jógatáborban, ahol az elcsendesedés, önismeret lesznek a témák. Bővebb információt erről a táboromról itt találsz. 

Ha bármilyen kérdésed van, keress minket bizalommal.


Erika és Adri