Csendtábor után

Mint sokan tudjátok, hirtelen felindulásból jelentkeztem egy négy napos csendtáborba. Igen, hirtelen felindulásból, úgy, hogy meg se néztem nagyon, hogy kik fogják tartani, csak láttam, hogy melyik tradícióhoz tartozik a tábor és tudtam, hogy ott a helyem. Nem titok, hogy én is aktivan jógázok, tanulok, igyekszek minden nap fejlődni és jobb lenni a tegnapi önmagamnál. A fizikai ászanázás mellett a meditáció is fontos része a gyakorlásomnak, enélkül lehet, hogy sokkal kibírhatatlanabb lennék és csak a zűrt hoznám létre a környezetemben. A rendszeres meditáció nagyon sokat segít. Kedves tanáromon, Bálint Jánoson keresztül a Himalájai Jóga Tradíció tanításai szerint végzem az elmével való gyakorlásomat és ezt is tanítom az óráimon. (A fizikai gyakorlásom és tanításom viszont sokkal inkább a nyugati emberre van szabva és inkább nyugatról szeretek tanulni, de ez egy másik bejegyzés témája lehet majd a jövőben.) 

A csodálatos pannonhalmi dombok között volt a tábor, ami a somogyvámosi táboraimhoz hasonlóan nagyon jó környezetet biztosít az elvonulásra. Péntek délután kezdtük meg a csendünket. Előtte még egy nyitókörben mindenki elmondta, hogy miért jött, mi hozta a csendbe. Őszintén, én azért mentem, hogy most ne kelljen senkivel se beszélgetnem és ne kelljen senkit se meghallgatni, csak magammal foglalkozhassak és meghallhassam a belső csendben, hogy mi van velem. 

Nehéz-e csendben lenni? Tartottam tőle, de sokkal könnyebb volt, mint gondoltam. A legjobb számomra az volt, hogy pénteken 11:30-kor kikapcsoltam a mobilomat, bezártam az autóba és elő se vettem hétfő délutánig. Ez egy fontos feltétele a csendnek, mert rengeteg újabb és újabb információ érkezik a mobilunkon keresztül, amit az elmének folyamatosan fel kell dolgoznia. Nem csoda, hogy így egyfolytában pörgésben, gondolathegyekben időzve töltjük a napjainkat. Tudjátok, hogy mennyi szabadidőm volt a telefon nélkül? Úgy éreztem, mintha 30 órából állna egy nap és mindenre jutna idő. Újra azzal szembesültem, hogy mennyi időt el tudok pazarolni az interneten, ha egyszer magába szív. 

Nem furcsa úgy emberekkel együtt lenni, hogy senki nem szól a másikhoz? A metakommunikáció csodálatosan működik, ha akarjuk. Van, aki teljesen bezárkózik magába, rá se néz a többiekre, van aki így is kapcsolódik másokhoz. Nagyon-nagyon érdekes tapasztalat volt számomra, hogy a csendben, beszélgetés nélkül elkezdtünk ugyanúgy kis csoportokat létrehozni, mint "normál" körülmények között. A beszéd nélkül is kialakultak kölcsönös szimpátiák, egymásra mosolygások, egy hullámhosszon levések. Ugye mennyit számít a testbeszéd és a közös elmemező? 

Mire jó a csend? A belső csendességben való elmerülés a meditáció egyik célja. Röviden, amikor egy-egy pillanatra, hosszabb-rövidebb időre az elmében abbamarad a mozi, a gondolatok áradata. Ez a csend, a semmi, a belső béke az, ami az egyik legnagyobb boldogság érzését adja. A tudatos gyakorlással tréningezzük az elmét, hogy pl. ne a test uralkodjon az elme felett, ne pörögjünk ugyanazon a problémán hónapokat, éveket, ne a negativitás töltse ki a napjainkat, segítsen rossz mintákat észrevenni, ne süllyedjünk önsajnálatba és még hosszan sorolhatnám. 

Mi segített nekem még sokat? Idén januárban kezdtem el esténként egy újabb fajta gyakorlással kiegészíteni a megszokott meditációs gyakorlásomat. Ez egy írásos meditáció, ahol egy kontemplációs állapotban az ember leír mindent, ami éppen benne van, racionális gondolkodás nélkül, megállás nélkül ír, mint a gép. Ez a naplózás a tábor alatt is sokat segített nekem. Segített felismerni mintákat, helyzeteket, ismétlődő dolgokat. Többek között rájöttem arra, hogy a teljesítménytúrázást újra szeretném elkezdeni, nem is tudom, hogy miért maradt abba két éve. De hasznos eszköz ez a naplózás arra is, hogy később visszanézzük milyen helyzetek idéztek elő bizonyos érzelmeket, gondolatokat, és hogyan tudok ezeken változtatni.  

Jól éreztem-e magamat? Igen, reggeltől estig szinte folyamatosan volt program, fizikai jógázás, mélyrelaxációk, meditációk, dinamikus séta és közös étkezések. A fizikai jógázás kicsit lájtosabb volt, mint amihez szoktam, így gyors tempójú túrákkal fárasztottam le magamat délelőtt és délután, és jógáztam is kicsit, mert a testemnek hiányzott az  az intenzívebb nyújtás, amihez hozzá van szokva. 

Mi volt a végső tapasztalatom? Hogy ez a csend, amiért most elutaztam és megtaláltam, ez ugyanúgy bennem van itthon is. A meditációs gyakorlásomnak adott egy nagy lökést ez a tábor és új lendülettel ülök le most reggelente. A csendességben kikristályosodott pár dolog, amin még dolgoznom kell. Közben rájöttem, hogy az indok, amivel odamentem, hogy ne kelljen beszélgetni és másokat meghallgatni értelmezhetetlen lett pár óra után, ugyanis rájöttem, hogy nagyon szeretek kapcsolódni és meghallgatni másokat, hiszen ezt csinálom a jógaoktatás  és a coaching során is. Csendes elmével és kíváncsian meghallgatom azt, aki éppen szeretne valamit megosztani velem. A végső következtetésem az volt, hogy hiába beszélgetünk, a csend akkor is bennem lehet, ha vigyázok rá és újra és újra gondozom, öntözöm a kitartó meditációs és jógagyakorlással. A négy nap alatt végig úgy éreztem, hogy ez a csend a legnagyobb ajándék, amit az ember adhat magának és receptre kéne felírni mindenkinek évente legalább egyszer egy ilyen elvonulást. 

Ha érdekel a jógikus naplóírás, itt tudsz róla olvasni. 

Sok szeretettel:

Erika

erika@erikajoga.hu

0036/30-7931-457